Van legalább 3 épkézláb mondatod?
Az elmúlt hónapban sok régi ismerősömmel találkoztam. Ahogy az lenni szokott az ember érdeklődik a másik iránt (-Hogy vagy? -Mit csinálsz?). No, az utobbi kérdésnél voltak fennakadások. Ezért elhatároztam, hogy csinálok egy mini tesztet, vagyis inkább tudatosan figyeltem az emberek reakcióit.
Mini tesztem egy kérdésből állt:
- Te mivel foglalkozol mostanában?
Szerintem nem egy bonyolult kérdés. Ellenben a válaszok elgondolkodtattak.
Kezdeném azzal, hogy nem egy nagy mintáról beszélek, ezért nem lehet elég pontos és reprezentatív. Összesen 22 fővel végeztem el a kísérletemet.
Nos az eredmény: akinél megértettem elsőre, hogy mivel is foglalkozik, 4 fő volt. Az ők általuk adott válaszok 3-5 mondat között voltak. Világosak, egyértelműek.
A többiek elkezdtek magyarázkodni, körülírni a dolgokat. Nem nagyon értettem, nem volt eleje, se vége. Volt olyan is, aki hálózatépítésbe kezdett és azonnal ecsetelte a rám váró milliókat. Szerintem a marketingtervet mondta el egy szuszra.
Az biztos, hogy így csökken az esélye az ügyfélszerzésnek. Mert valljuk be őszintén, itt már elindul az ügyfélszerzés.
Mit kellene tenni?
Igazából ezt is jól ki kell dolgozni, hogy mit is mondsz és be kell építeni az értékesítési folyamatodba. Ha már itt az elején nem vagy képes felcsigázni beszélgetőtársad érdeklődését, akkor nagy az esélye, hogy a továbbiakban nem lesz partnered. Pedig elképzelhető, hogy pont azt keresi amiben Te tudnál neki segíteni.
Ehhez adok most egy kis gyakorlati segítséget.
Ez a módszer lehetővé teszi számodra, hogy mondandód tájékoztasson, egyértelmű legyen és felkeltse az érdeklődést partneredben terméked, szolgáltatásod iránt.
Megmutatom most Neked én mit mondok, ha valaki megkérdezi tőlem mivel is foglalkozom és kielemezzük:
- Te mivel foglalkozol?
Nekem van egy jól működő internetes vállalkozásom, ami azt jelenti, hogy egy ingyenes tanfolyamon keresztül megmutatom az embereknek, hogyan indítsák el internetes jelenlétüket és ezzel a módszerrel, hogyan szerezzenek ügyfelet vállakozásunknak. Ez a tanfolyam segíthet Neked is, amennyiben szeretnél ügyfeleket szerezni az internetről. Mindössze annyit kell tenned, hogy meglátogatod a weblapomat és felíratkozol az ingyenes tanfolyamra!
- Nos mit szólsz hozzá? (és átadom a névjegyemet)
Elemezzünk:
“Nekem van egy jól működő internetes vállalkozásom” - itt elmondod pár szóban egyszerűen mivel foglalkozol.
“ami azt jelenti,” - lefordítod konkrétan emberi érthető nyelvre, úgy, hogy kezded csigázni az érdeklődést.
“Ez a tanfolyam segíthet Neked is” - figyelj barátom, ez az ajánlatom Neked! Ebben tudok segíteni!
“mindössze annyit kell tenned,” - bizony tenni kell Neki is, ösztönözz cselekvésre!
“Nos mit szólsz hozzá?” - azonnali visszacsatolást várhatsz a másiktól.
Próbálj ki több szöveget és teszteld. A lényeg, hogy legyen egy sémád és legyél összeszedett. Nagyon kevésszer adatik meg a második lehetőség, hogy elmond mit csinálsz.
Így nem fog előfordulni, hogy ezzel az ismerősöddel ha találkozol, büszkén mondja majd, hogy mit vásárolt, esetleg milyen vállalkozásba kezdett bele. Ja, csak nem tőled vásárolt és nem veled dolgozik, mert más érthetően mondta el neki a dolgokat az első találkozáskor.
Szóval? Van legalább 3 épkézláb mondatod?
1 hozzászólás érkezett
“Mivel foglalkozol?
Segítek a tanulásban azoknak, akiknek az iskolai fogalmazások megírása gondot jelent.
Ez azt jelenti, hogy könyv és CD formájában haza is viheted az ismereteket, és akkor veheted elő, amikor éppen szükséged van rá.
Nálatok is vannak olyan esték, hétvégék, amikor az egész család a toll végét rágja, az eredmény mégis kétséges?
Csak egy kattintás, és nincs többé gyomorgörcs, ha fogalmazásírás a házi feladat: http://www.itemkiado.hu
Segíthetek Neked is?”
Tetszik ez az egyszerű és nagyszerű séma. Át is írtam a magaméra.
Valóban nehéz a helyzet, ha régen látott ismerőssel találkozik az ember. Van, amit szívesen elmond, van, amiről nem tudja, belekezdjen-e egyáltalán.
Talán régen egyszerűbb volt, csak azt mondtam, mérnök vagyok - bár azt sem hitték el elsőre!


2009/02/27