Csak hatékonyan
Szóval itt van ez a sokat halott szó, hogy hatékonyság. Halljuk a tv-ben és persze munkahelyünkön is. A főnök ilyesmiket mond, hogy dolgozzunk hatékonyabban, meg hogy többet. Kérdezzük: és hogyan csináljuk ezt? Na erre általában nem kapunk egyértelmű választ.
Elsőnek talán nézzük meg, hogy mit is jelent maga a szó, hatékonyság:
Hatékonyság (forrás:www.mim.hu): egy adott tevékenység során előállított termékek, szolgáltatások és egyéb eredmények, valamint az előállításukhoz felhasznált források közötti kapcsolat.
No, eddig tartott az iskolaszagú tételbemagolás. Most nézzük meg egy kicsit más aspektusból, mikor is fordul elő, hogy hatékonyabbak vagyunk.
Első kérdésem inkább az, mikor nem hatékony valaki? Általában akkor, ha nem jól végzi el a feladatát. Gondolj bele. Elképzelhető, hogy volt Neked is olyan munkatársad, aki egy munkanap után úgy ment haza, hogy sokkal kevesebbet végzett el a rábízott feladatból mint Te? Igen? Elgondolkodtál, hogy ilyenkor mi lehetett a háttérben?
Én a következőkre jutottam és ezt most megosztom Veled egy példával.
Gyerek korunkba jártunk óvodába. Előfordultak olyan alkalmak, amikor óvonéni azt mondta, hogy lesz egy ünnepi műsor és szerepelni kell. Ugye rémlik valami?:) Ilyenkor mit is csináltunk? Hazamentünk és megtanultuk a ránk kiszabott verset (FELKÉSZÜLTÜNK). Elérkezett a szereplés napja és kissé szorongva, de előadtuk a verset (PREZENTÁCIÓ). Ezek után két dolog történhetett. Megtapsoltak minket (ez a jobbik eset) vagy kevésbé aratott kitörő örömöt produkciónk (KÖVETKEZMÉNY).
Amennyiben ezt a kis történetet végiggondolod találsz egy hármas egységet:
Felkészülés - Prezentáció - Következmény
Fogalmazhattam volna úgy is, hogy képes vagyok-e egy folyamatot elindítani, megváltoztatni és megállítani, majd kezdeni mindent előlről? Nem vagyunk egyformák. Vannak akik kontrolálni tudják folyamatosan ezt a hármas egységet és vannak akik kevésbé. Ennek több összetevője van.
Vegyünk például egy esztergapadot. Ez az esztergapad ott áll az üzemben és két munkás váltott műszakban dolgozik rajta. Az egyik több terméket állít elő rajta, míg a másik kevesebbet. Változott valamit a gép a két műszak között? Nem! Semmit nem változott. Csak a kezelők változtak. Az egyik kezelő (nevezzük hatékonyabbnak) jobban kontrolálni tudta a folyamatot. Jobban felkészült az adott gép működtetéséből, tudta, hogy mit, miért csinál. Tudta, hogyan kell a gépbe befogott anyagot megmunkálni, hogy pl. abból egy csavar legyen. Valamint tudta azt is, hogyan fejezze be a műveletet és kezdjen mindent előlről. Míg másik társa a folyamatok ellenőrzésében, vagy éppen a gép kontrolálásában kevésbé jeleskedett.

Remélem nem voltam nagyon bonyolult. Amennyiben csak azt jegyzed meg az egészből, hogy ne hagyj félbe folyamatot, hanem zárd le, akkor ez az eszmefutattás nem volt hiába való.
Nincs még hozzászólás.

